MUNKAADÓKNAK
 
BAZ Foglalkoztatási Paktum > MUNKAADÓKNAKFolytatjuk a humán tanácsadást vállalkozások számára2018. január 26. (péntek) 09:10news/56_0_300x199xffffff.jpg

A kilencedik tanácsadási alkalom 2018. február 14-én, 9 órai kezdettel, Miskolcon a Megyeháza Szemere termében kerül megrendezésre.

 

A rendezvény minden, a megyében működő vállalkozás és foglalkoztató számára nyitott; a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken tehet meg:

regisztráció

Elsősorban azon vállalkozások részvételére számítunk, akik munkahelyteremtő beruházást terveznek, befektetési lehetőséget keresnek, illetve munkaerőhiánnyal küzdenek. Azoknak a munkaerőpiac egyéb helyi szereplőinek is részvételi lehetőséget biztosítunk (pl.: munkaerő-piaci szolgáltatásokat biztosító szervezetek, érdekképviseletek, civil szervezetek), akik a tervezett tevékenységek céljainak megvalósulását szakmai tapasztalatukkal támogatni tudják.

A tanácsadás témája: A vállalkozások humánerőforrás fejlesztése.

A tanácsadási nap két részből áll: a délelőtt során egy 3 órás, előadásokra épülő tanácsadásra kerül sor, majd ezt követően – egy rövid szünet után – szintén 3 óra áll rendelkezésre egyéni konzultációra, amelyre vonatkozó részvételi szándékát a regisztrációkor előzetesen kérjük jelezni szíveskedjen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megbízásából a megyei paktum projekt keretében az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. és az OKT-FULL Tanácsadó Kft. konzorciuma biztosítja a tanácsadói szolgáltatást.

A tanácsadási tevékenység elsődleges célja munkaerő-piaci és foglalkoztatási információk nyújtása és megismertetése, illetve foglalkoztatás-bővítés ösztönzése (célcsoporti foglalkoztatás elősegítése), vállalkozások HR feladataival foglalkozó munkatársak közötti együttműködés kialakítása, illetve számukra tanácsadás nyújtása. Ennek keretében valósul meg:

·         az álláskeresői igények, illetve a vállalati foglalkoztatási igények összehangolása,

·         az atipikus foglalkoztatási megoldások alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok megosztása,

·         az aktuális munkajogi helyzetek átbeszélése, valamint

·         a közös szakképzési, képzési elvárások megfogalmazása.

2018-ban is folytatódik a vállalkozások felkutatása, megkeresése; melynek célja:

 

-          a tanácsadási szolgáltatás népszerűsítése a munkáltatóknál;

-          az adott partnerrel való kapcsolaton keresztül eljutni további partnerekhez, munkáltatókhoz is;

-          a program népszerűsítése a nyomtatott sajtóban;

-          a program népszerűsítése az interneten;

-          személyes kapcsolatok mobilizálása.

A csoportos tanácsadás részeként az információ átadás tematikus előadásokon és műhelyfoglalkozásokon keresztül, illetve jó gyakorlatok bemutatásán keresztül valósul meg. A csoportos tanácsadási napokon a résztvevők számára lehetőséget biztosítunk egymás kölcsönös megismerésére és partnertalálkozók szervezésén keresztül az egyéni kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére is.

A tanácsadási alkalmak általános felépítése:

-          Törvényi aktualitások bemutatása

-          Pályázati/támogatási lehetőségek bemutatása, információnyújtás

-          Projekt, esettanulmány, jó gyakorlat bemutatása

-          Kutatási eredmény/módszertan bemutatása

-          Szakmai újdonságok/ érdekességek/ fejlődési trendek bemutatása.

További kérdéseikkel, javaslataikkal forduljanak hozzánk bizalommal a bazhumanpolitika@exante.hu címen.

 

Vissza