MUNKAADÓKNAK
 
BAZ Foglalkoztatási Paktum > MUNKAADÓKNAKPályázat vállalkozásoknak2018. július 6. (péntek) 08:15news/93_0_300x199xffffff.jpg

Az Év Széchenyi Vállalkozása díjra több kategóriában lehet pályázni szeptember 1-ig,

A pályázatot a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kezdeményezte. Az Év Széchenyi Vállalkozása díj egy olyan kitüntetés, mely a nyertes számára kiemelkedő társadalmi és szakmai elismerést jelent. A pályamunkákat öttagú zsűri értékeli. A bírák a vállalkozások mérlegéből és eredmény-kimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból állapítja meg a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, melyekből  az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét, innovációs aktivitását értékeli.

Díjak

1. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 FŐDÍJ három kategóriában kerül meghirdetésre:

  • az évi ötven millió Forint alatti,
  • az évi ötven és ötszáz millió Forint közötti,
  • az évi ötszáz millió Forint fölötti árbevétellel rendelkező pályázat benyújtása esetén.

A díj odaítélésénél a vállalkozások teljesítményeinek három területét - a termelékenységet, a társadalmi felelősségvállalást és az újítási készséget – vizsgáljuk. Az Év Széchenyi Vállalkozása Fődíjat azok kaphatják, aki a három területen összességében a legjobb teljesítményt nyújtották.

 2. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 INNOVÁCIÓ DÍJ

3. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 TERMELÉKENYSÉG DÍJ

4. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS DÍJ

A pályázók tevékenységét ezen a három területen külön is értékeljük és az egyes területek legjobbjait díjazzuk.

Pályázóink között várjuk azon cégek jelentkezését, amelyek szeretnék méltatni cégen belül a döntést hozó női vezetőiket, illetve amelyek nagy figyelmet fordítanak a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatására.

5. AZ ÉV SZÉCHENYI VÁLLALKOZÁSA 2018 A CSALÁD KÜLÖNDÍJA

A Széchenyi család felismerte, hogy minden mérésnek, mutatónak vannak korlátai, illetve bizonyos nagy tettek nem fejezhetők ki számokkal. Ezért a család tagjai úgy döntöttek, hogy egy különdíjat adnak annak a pályázónak, amelyik a magyarság számára legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta.

Minden nem díjazott pályázó részére átadásra kerül Az Év Széchenyi Vállalkozása 2018 oklevél.

A pályázók köre

A pályázat nyilvános. Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozás, gazdasági szervezet, amely magyarországi bejegyzett székhellyel rendelkezik, és elsősorban Magyarországon fejti ki gazdasági, üzleti tevékenységét.

Pályázati nevezési díj:  

  • évi 50 millió Forint összárbevétel alatt a pályázat díjmentes
  • évi 50 és 500 millió Forint közötti összbevétel alatt 100.000,- Ft, azaz Százezer Forint nevezési díj
  • évi 500 millió Forint összbevétel felett 300.000,- Ft, azaz Háromszázezer Forint nevezési díj

Pályázati nevezési díj fizetési számlaszáma: OTP Bank 11713081-20013530

A pályázatok értékelésének rendszere

A Gróf Széchenyi Család Alapítvány öt tagú zsűrit kért fel a pályamunkák értékelésére. A zsűri a vállalkozások mérlegéből és eredmény-kimutatásából származó, illetve a cégek HR vezetőjétől bekért adatokból állapítja meg a termelékenységet. A pályázók ezen kívül közvetlenül is átadnak a zsűrinek információkat, melyekből a zsűri értékelni tudja az egyes pályázók társadalmi felelősségvállalás területén nyújtott teljesítményét. Az innovációs aktivitás értékeléséhez szintén a cégek által szolgáltatott adatok alapján történik az értékelés, melyekből 3 mutatót számol ki a zsűri. Igyekeztünk olyan mutatókat alkalmazni, melyek lehetővé teszik a különböző profilú és méretű vállalkozások összemérhetőségét.

Regisztrációs cím: 1145 Budapest, Bosnyák utca 11., e-mail: evvallalkozasa@szechenyicsalad.hu, a jelentkezést követően küldjük meg a pályázati  űrlapot.

Pályázat, díj fizetése, szerződéskötés, dokumentáció beadása, befogadás lezárása: 2018. Szeptember 01.

Pályázók értékelésének, minősítésének ideje: 2018. Szeptember 01-10.

Résztvevők tájékoztatása az eredményről: 2018. Szeptember 12.

Díjátadás időpontja: 2018. Szeptember 21. péntek, de. 11:00 óra

Díjátadás helyszíne: Magyar Nemzeti Múzeum, Széchényi Ferenc Terem

Forrás: Gróf Széchenyi Család Alapítvány

Vissza