BAZ Foglalkoztatási Paktum > Élményalapú tanulás a digitális műhelyben2019. október 2. (szerda) 14:22news/199_0_300x199xffffff.jpg

Miskolcon olyan digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át, ahol a jövő szakmáit a jövő eszközeivel ismerhetik meg a diákok és közben saját ötleteiket valósíthatják meg.

A munka világában a változások legnagyobb hajtóerejét az infokommunikációs technikák (IKT) jelentik, de emellett nagy hatást gyakorol rá többek között az automatizáció, a megosztáson alapuló gazdaság, az új készségek szükségessége, az együttműködésen alapuló munka a gyártás területén. Ezen tendenciáknak megfelelően elindult a 21. századi iskolafejlesztési pilot program, melynek egyik helyszíne Miskolc. A projekt célja a minőségi, modern szakképző környezet megteremtése, a szakképzés vonzerejének növelése, ezzel is biztosítva a gazdaság számára a szükséges, képzett munkaerőt. A megyeszékhelyen négy tagintézményben összesen 6,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg.

A Kós Károly Építőipari Szakgimnázium épületében szeptemberben átadott Digitális Közösségi Alkotóműhelyben a legmodernebb eszközökkel dolgozhatnak majd a tanulók, és egyúttal olyan technológiákat ismerhetnek meg, melyek elősegítik elhelyezkedésüket a munkaerő-piacon.

A nemzetközi viszonylatban makerspace elnevezésű „barkácsműhelyben” saját tervezésű alkotásokat is készítenek a diákok, ami nagy motivációs erőt jelent számukra, és egyúttal segíti a pályaválasztásukat. A digitális műhely a gyakorlatias és élményalapú tanulás mellett lehetőséget nyújt arra is, hogy a résztvevők közösségben gondolkozzanak egy-egy termék előállítása során.

A Miskolci Szakképzési Centrum a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Paktum szervezetének tagja.

Olvassa el ezt is! Digitális közösségi alkotóműhelyt adtak át Ózdon

Ha elsők között szeretne információt kapni a foglalkoztatási paktum honlapján megjelenő hírekről, támogatásokról, rendezvényekről, akkor regisztráljon, és tájékoztatást küldünk e-mail címére.

Vissza