BAZ Foglalkoztatási Paktum > Indul a humán tanácsadás a vállalkozások számára2017. október 24. (kedd) 10:36news/32_0_300x199xffffff.jpg

Az első tanácsadási alkalom 2017. október 31-én, 9 órai kezdettel, Miskolcon a Megyeháza Szemere termében kerül megrendezésre.

A rendezvény minden, a megyében működő vállalkozás és foglalkoztató számára nyitott; a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken tehet meg:

http://exante.hu/78-regisztracio-bazhumanpolitika1

Elsősorban azon vállalkozások részvételére számítunk, akik munkahelyteremtő beruházást terveznek, befektetési lehetőséget keresnek, illetve munkaerőhiánnyal küzdenek. Azoknak a munkaerőpiac egyéb helyi szereplőinek is részvételi lehetőséget biztosítunk (pl.: munkaerő-piaci szolgáltatásokat biztosító szervezetek, érdekképviseletek, civil szervezetek), akik a tervezett tevékenységek céljainak megvalósulását szakmai tapasztalatukkal támogatni tudják.

A tanácsadás témája: Atipikus foglalkoztatás lehetőségei.

A tanácsadási nap két részből áll: a délelőtt során egy 3 órás, előadásokra épülő tanácsadásra kerül sor, majd ezt követően – egy rövid szünetet követően – szintén 3 óra áll rendelkezésre egyéni konzultációra, amelyre vonatkozó részvételi szándékát a regisztrációkor előzetesen kérjük jelezni szíveskedjen.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat megbízásából a megyei paktum projekt keretében az Ex Ante Tanácsadó Iroda Kft. és az OKT-FULL Tanácsadó Kft. konzorciuma biztosítja a tanácsadói szolgáltatást.

A tanácsadási tevékenység elsődleges célja munkaerő-piaci és foglalkoztatási információk nyújtása és megismertetése, illetve foglalkoztatás-bővítés ösztönzése (célcsoporti foglalkoztatás elősegítése), vállalkozások HR feladataival foglalkozó munkatársak közötti együttműködés kialakítása, illetve számukra tanácsadás nyújtása. Ennek keretében valósul meg:

  • az álláskeresői igények, illetve a vállalati foglalkoztatási igények összehangolása,
  • az atipikus foglalkoztatási megoldások alkalmazásával kapcsolatos tapasztalatok megosztása,
  • az aktuális munkajogi helyzetek átbeszélése, valamint
  • a közös szakképzési, képzési elvárások megfogalmazása.

A 2017-es tevékenységek legfőbb célja a megyében kialakításra kerülő humánpolitikai fejlesztési célú partnerségi hálózat megalapozása, illetve a megyei foglalkoztatási együttműködések igényének és minőségének elmélyítése a munkaerőpiac szereplői körében. Ennek érdekében az előkészítés során feltérképezett szervezeteket előzetes, e-mailben történő információ-nyújtással ösztönözzük, érdekeltté és motiválttá tesszük, hogy a megye foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési tevékenységeinek összehangolását támogató aktív szereplőivé váljanak. Ennek részeként az előkészítés szakaszában rövid igényfelmérés is lebonyolításra kerül, amely támogatja a tervezett csoportos tanácsadási alkalmak fókuszának a célcsoport elvárásaihoz igazodó kialakítását. A feltérképezett és felkeresett szervezetek számára a témához kapcsolódó online hírlevelet hozunk létre, amelyen keresztül a tanácsadási alkalmakról és azok tartalmáról folyamatos tájékoztatás és az aktualitások megosztása is megvalósulhat.

A tervezett tanácsadási tevékenységek alapvetően kettős fókuszúak. A csoportos tanácsadási alkalmak az alábbi tématerületekre terjedhetnek ki az előzetesen feltárt igényfelmérések alapján:

  • információnyújtás a beruházást, foglalkoztatás-bővítést tervező munkáltatók részére az őket érintő szolgáltatásokról, munkahelyteremtő és foglalkoztatás elősegítő támogatásokról,
  • információnyújtás a sajátos helyzetű, a projekt közvetlen célcsoportjába tartozó munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos megoldásokról, illetve az atipikus foglalkoztatási formákról és megoldásokról,
  • a térségben a munkaadók gazdasági foglalkoztatási helyzetének nyomon követése, információnyújtás és tanácsadás a munkahelymegőrzést segítő támogatásokról, szolgáltatásokról, képzési és egyéb támogatási lehetőségekről a csoportos létszámcsökkentések, a foglalkoztatási feszültségek kialakulásának megelőzése érdekében.

A csoportos tanácsadás részeként az információ átadás tematikus előadásokon és műhelyfoglalkozásokon keresztül, illetve jó gyakorlatok bemutatásán keresztül valósul meg. A csoportos tanácsadási napokon a résztvevők számára lehetőséget biztosítunk egymás kölcsönös megismerésére és partnertalálkozók szervezésén keresztül az egyéni kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére is.

További kérdéseikkel, javaslataikkal forduljanak hozzánk bizalommal a bazhumanpolitika@exante.hu címen.

Vissza