BAZ Foglalkoztatási Paktum > Jó gyakorlatok munkaerő-piaci integrációhoz2017. május 30. (kedd) 12:00news/9_0_300x199xffffff.jpg

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kiadásában megjelent A roma fiatalok méltányos munkalehetőségének előmozdítása Közép- és Kelet-Európában című forráskalauz. A kiadvány az összes érintett fél tudását és ismereteit kívánja bővíteni a romák munkaerő-piaci helyzetével kapcsolatban, így bemutat jó gyakorlatokat, stratégiákat is.

A Foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési együttműködés Borsod-Abaúj-Zemplén megyében című projekt az egész megyére kiterjedően képzési és foglalkoztatási programokat valósít meg. A projekt nem rekeszt ki egyetlen célcsoportot sem, különös figyelmet fordít a hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű munkavállalók elhelyezkedésének segítésére és a romák munkaerő-piaci integrációjára is. Ez utóbbi témakörhöz nyújt szakmai információt az ILO (Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) nemzeti és nemzetközi partnereivel csapatmunkában elkészült kiadványa, ami a fiatalok – elsősorban romák – munkaerő- piaci integrációjával kapcsolatos tanulságokat ismerteti. A Forráskalauz olyan releváns nemzetközi eszközöket és tapasztalatokat gyűjtött össze, amelyek segítségével az európai háromoldalú partnerek és az egyéb érdekelt felek hatékonyabban tudnak fellépni a széles körű, intézményes és munkaerő-piaci hátrányos megkülönböztetés ellen és a romák körében tapasztalható szegénység megszüntetésének érdekében.

Kiadványban jó gyakorlatként szerepel a Bhim Rao Egyesület, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei paktumszervezet tagjának programja is, mely oktatást, szakképzést, mentorálást és konfliktuskezelést kínál a fiataloknak a munkaerő-piaci belépésük elősegítése érdekében.

 

Olvassa el itt: A roma fiatalok méltányos munkalehetőségének előmozdítása Közép- és Kelet-Európában

Vissza