MUNKAADÓKNAK
 
BAZ Foglalkoztatási Paktum > MUNKAADÓKNAKA Megyei Foglalkoztatási Stratégia a paktumszervezet ülésén2017. augusztus 17. (csütörtök) 12:00news/18_0_300x199xffffff.jpg

A megyei paktumszervezet augusztusi ülésén a tagok elfogadták a megyei foglalkoztatási stratégiát.

A rendezvényt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg. Tájékoztatást adott az Irányitó Csoport üléséről, a projekt harmadik mérföldkövének teljesítéséről. Az ülésen a paktumszervezet megtárgyalta, véleményezte, és elfogadta a megyei foglalkoztatási stratégiát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Foglalkoztatási és Gazdaságfejlesztési Paktum megyei szintű foglalkoztatási megállapodásának működtetéséhez alapdokumentum a Megyei Foglalkoztatási Stratégia. A dokumentum elkészítésének célja a paktum partnerek által elfogadott, a foglalkoztatási helyzetfeltárásból logikusan következő, a térségi gazdaság-fejlesztési célok megvalósulását támogató és ennek kapcsán a foglalkoztatás bővülését és a munkanélküliség csökkentését szolgáló javaslattevő és a munkaerőpiac alakulását befolyásoló szervezetek számára iránymutatásként szolgáló stratégia.

A stratégia megalapozása céljából 500-500 db kérdőíves felmérés készült a foglalkoztatók és az álláskeresők körében. Az elkészítésénél célul tűztük ki, hogy minden érdekelt fél véleményét, meglátásait szerepeltessük, ezért két alkalommal szakmai egyeztetést szerveztünk a Paktumszervezet tagjainak közreműködésével. A stratégiában megjelentek az itt elhangzott javaslatok, továbbá a korábban elkészült Megvalósíthatósági Tanulmány helyzetértékelése is.

A stratégia évente megújuló dokumentum, mivel 2018. és 2021. között összesen négy alkalommal szakmai gyorsjelentés készül a foglalkoztatás helyzetéről, az ezt maglapozó kérdőíves felméréssel együtt.

 

Még több információ itt:

Emlékeztető a 2017. 08. 10-i paktumszervezeti ülésről

Vissza