BAZ Foglalkoztatási Paktum > Foglalkoztatási stratégia a paktumszervezeti ülésen2021. augusztus 31. (kedd) 13:41news/294_0_300x199xffffff.jpg

A Megyei Foglalkoztatási Paktum 2021. augusztus 25-én paktumszervezeti ülést tartott a Megyeháza Dísztermében.

A konzorcium képviseletében Szabó Gergely, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a résztvevőket, beszélt a paktum program aktualitásairól, tájékoztatást nyújtott az elmúlt időszakban megvalósított tevékenységekről.

A Megyei Foglalkoztatási Stratégia 2021. évi szakmai gyorsjelentését az Expanzió Kft. képviseletében Dr. Setényi János ügyvezető úr mutatta be ismertetve az eredményeket. A dokumentumot a paktumszervezet tagjai egyhangúlag elfogadták.

Munkaerőpiaci információkról és a foglalkoztatást elősegítő támogatásokról a Kormányhivatal részéről Dr. Menyhárt Szabolcs főosztályvezető úr nyújtott részletes tájékoztatást.

Az ülés zárásaként Szabó Gergely megköszönte a paktumszervezeti tagok eddigi munkáját, és reményét fejezte ki, hogy továbbra is sikeresen folytatódik az együttműködés.

Emlékeztető - paktumszervezeti ülés 2021.08.25.

Vissza